TOMMY EMMANUEL koncert 2007.jan.17. Budapest PECSA

Alex 2008. október 12-14. között koncertezett Magyarországon Szabó Sándor gitárművésszel közösen. A STAGESHOP elkísérte Alex-t a koncertsorozaton és bemutattuk az általunk forgalmazott Furch hangszereket és Schertler hangszedőket. A koncerteket megeloző napon Alex kurzust is adott az üzletünkben, ami rendkívüli élmény volt a számunkra és mindazok számára akik itt voltak. Alex egyedülálló, stílusteremtő rendkívüli finger-style gitáros és mindezek mellett egy nagyon jó embert is megismerhettünk benne. Reméljük legközelebb is vendégül láthatjuk üzletünkben, ha Magyarországon koncertezik.
SÁNDOR SZABÓ and CARLOS JUAN

www.sandorszabo.com www.carlosjuan.eu
Szabó Sándorral nagyon régi baráti kapcsolatunk van, valamikor a 90-es évek elején találkoztunk először. Kölcsönösen segítjük és tiszteljük egymás munkáját. Az együtt működésünk célja mindig is előre látó volt, a cél nem változott, az akusztikus gitárzenét népszerűsíteni Magyarországon talán egyik legfontosabb mottója is lehetne az üzletünknek. Sándor két hangszerébe is készített hangszedőt Carlos Juan, amiket nagyon nagy elégedettséggel használ a 'Mester'. (photo made in November of 2010)

WALTER LUPI-val a 8.Nemzetközi Akusztikusgitár Koncert Körúton ismerkedtünk meg. Már az első nap kipróbálta a FURCH gitárokat és mint kiderült közös ismerőseink is vannak Stephan Schertler személyében, aki a SCHERTLER cég tulajdonosa. LUPI is SCHERTLER UNICO erősítőt használ egyébként. A turné folyamán a hangszerét is megjavítottuk, konkrétan eltört a hangoló kulcs a gitárján és közvetlenül a békéscsabai koncert előtt szereltük fel az új kulcskészletet. A turné után meglátogatott minket az üzletünkben is és a kedvenc FURCH gitárjával látható a fotón a MESTER.
Sipeki Zoltán

Zolit nagyon sok produkcióban láthattátok az elmúlt 25 évben, Magyarország legfoglalkoztatottabb gitárosa, csak pár produkciót említenénk a rend kedvéért: Presser Gábor, Zorán, Budapest Acoustic Band....Zoli PRS gitárjába szereltünk Bare Knuckle RiffRaff, a Gibson LP-be pedig BKP Holydiver és BlackDog hangszedőket a Mester legnagyobb elégedettségére. Zoli továbbá T-REX Mudhoney torzítót és LABOGA kábeleket használ.

NIKOLA már sokszor betért hozzánk az elmúlt években, hiszen az Ő hangszereit is az Amarant műhely javítja. Viszont a FURCH OM34-SR kis testű Vintage gitárba rögtön beleszeretett és nagy örülünk, hogy az új, még idén megjelenő lemezén már hallható lesz ez a hangszer is. Továbbá egy Schertler Dual Bluestick hangszedővel fegyvereztük fel a gitárt, amit a Schertler Unico hangosít ki a koncerteken. Schertler hangszedőt szereltünk a CAMPS M-5-S flamenco gitárjába is 2010 nyarán.
LOVASI ANDRÁST onnan ismerjük, hogy a KISPÁL haverja és Ő mondta neki, hogy van egy jó gitárbolt Budán......
András a Kiscsillag zenekarban használja elsősorban a T-REX pedálokat, ahol gitározik a jól megszokott basszus helyett(Kispál és a Borz).
KISPÁL ANDRÁS

Andrist nem kell nagyon bemutatnunk szerintem.
Nagyon örülünk, hogy Ő is nálunk vásárol és ennek Ő is nagyon örül mint azt a kép is mutatja. T-REX pedálok erősítik a Kispál és a Borz zenéjét is: Mudhoney, Luxury Drive, RoomMate és Reptile modulációs Delay
Továbbá CIOKS tápelosztók látják el a megfelelő árammal a pedálokat.

Feri a Furch S42-CR gitárt használja már jópár éve. Továbbá a T-REX GristleKing erősíti a torzulós hangzást ha elektromos gitáron játszik.

Andort a Zagar együttesből ismerhetitek. T-REX Room-Mate, Reptile pedálokat használ és CAMPS M-5-S flamenco gitárt.

Végvári Ádám is a FURCH akusztikus gitárt választotta, egész pontosan az S24-SR Cutaway gitárt.

Büszkék vagyunk rá, hogy Jamie is nálunk vásárol hangszereket és ily módon mi is részesei lehetünk kicsit a produkcióinak magas szinvonalú létrehozásában.
Robit azt hiszem nem kell bemutatnunk senkinek sem. Aki a magyar könnyuzenei életben csak kicsit járatos, az biztos találkozott már a gitárjátékával, szerzeményeivel vagy akár személyesen Robival. Büszkék vagyunk rá, hogy Robi is a vásárlóink közé tartozik és a hangszereit is szervízelhetjük.

James a FURCH S40-CM gitárt választotta természetesen SCHERTLER BLUESTICK hangszedővel. Megtisztelo számunkra, hogy a legendás LGT együttes nem kevésbbé legendás gitárosa is nálunk vásárolt hangszert, amit meghallgathattok majd a koncerteken.

Balázs a magyar jazz élet egyik kiemelkedo fiatal bogose. Rengeteg formációban játszik, ahol hallhatjátok a SCHERTLER UNICO&BASS és DAVID erősítőket koncert körülmények között nagybőgővel. További mi látjuk el Balázst a Velvet Blue húrokkal.

Madarász Gábort szerintem nem kell bemutatnunk senkinek. Rengeteg produkcióban hallható elképesztő gitárjátéka....

Elefánt, azaz Molnár György az OMEGA gitárosa, a Furch D32-SM Vintage gitár boldog tulajdonosa.Elsore beleszeretett a hangszerbe amikor meglátogatott minket. Gyuri hangszereit is az AMARANT hangszerész csapat szervizeli...

Bornemissza Ádám a FURCH D40-CM gitárjával blúzol Csehországban, Halper Laci pedig egy öreg szegedivel nyomja....

Bálint is hozzánk hozza a hangszereit ha megbetegednek....

Gabrieli Richárdot az utóbbi időben az Ezüst-Patak zenekar frontembereként láthattátok. Richye az első AMARANT Archtop Jazz gitár büszke tulajdonosa és nemrég az üzletünkben is összeraktunk egy új pedálboard-t(T-REX TONETRUNK 42) neki. A boardon a következő eszközök segítik Richye muzsikáját:

Mark is a FURCH-t választotta...a hangszer egy G41-CM típus, ami Schertler Bluestick hangszedővel van felfegyverezve.
Miki nagyon jó barátunk és sokat segít nekünk a Furch gitárbemutatókon is... továbbá nagyon jó tanár, csak ajánlani tudjuk mindenkinek.
Szula Workshop2 (7724 kbájt mov) Szula Workshop3 (7432 kbájt mov) Szula Workshop4 (7905 kbájt mov) Szula Workshop5 (6880 kbájt mov) |
Szőke Tamás

Szőke Tamás (STMS)
Szoke Tamás Workshop/2 (1442 kbájt mov) Szoke Tamás Workshop/3 (2053 kbájt mov) |
Varga János

Janót különböző stílusokból ismerhetitek. Ő is FURCH hangszert (G23-CR és Schertler DUAL hangszedő) választott a Mediterrán Combo zenéjéhez. Továbbá láthatjátok a VARGA JÁNOS PROJEKT-ben és a ZIG-ZAG COMPANY-ban is.

Rátóti Zoltán színmuvész hangszereit is az AMARANT műhely szervizeli. A képen egy igen ritka Martin D45 hangszerrel látható Zoli.
Juhász Gábor

Gábort nagyon szeretjük...Büszkék vagyunk rá, hogy Gábor is Furch hangszeren játszik és köszönjük, hogy restaurálhattuk a számára igen sokat jelentő 100 éves Schunda akusztikus gitárját. Mindig hatalmas zenei töltet ér minket minden egyes látogatása alkalmával...2010-ben sikerült Gábor looper igényét is kielégítenünk a texasi Boomerang cég kütyűjével.
RETRONAUTÁK

Heincz Gábor BIGA zenekara, látogassátok a koncerteiket, mert egyedülálló zenei élményt nyújtó csapat kíváló zenészekkel.

Bálintot egyszerűen csak szeretjük.....

Zoli a Makám együttes vezetoje,zeneszerző,szövegíró és a magyarországi ethno-folk-világzene egyik legkiválóbb képviselője. Ő is a Furch hangszereket választotta, elsőként egy S21-t, de mint látható a képen is, hoztunk Zolinak egy S22-t, majd egy csúcsmodel G25-SR gitárt. Zoli hangszerei is Schertler elektronikával lettek szerelve. Egyéb hangszereit is az Amarant hangszerész csapat szervízeli.

Azt hiszem Pétert nem kell bemutatnunk senkinek...nagyon szeretjük és a muzsikáját is. Rengeteg remek hangszere van és a legújabb szerelem a FURCH OM34-SR áttört fejes Vintage gitár. Péter hangszereit is az AMARANT hangszerész csapat javítja. Továbbá T-REX pedálok is erősítik a hangzás minőségét, Room Mate csöves zengető és a Twinboost EQ booster.
Heincz Gábor BIGA
Gábor a Retronauták zenekar gitáros-énekese vagy énekes-gitárosa...nézzétek meg a honlapjukat a www.retronautak.hu címen.
Párniczky András

Andrissal a barátságunk évtizedekben mérhető...együtt kezdtünk el zenélni is (ami a képen is látható)...jelenleg a saját zenekarát,a NIGUN-t vezeti. Andris TAD csöveket használ az erősítőiben és LABOGA kábelek kötik össze a hangszereit az erősítő egységgel.
Hot Club of Hungary

A Hot Club of Hungary a legendás Hot Club de France zenekar nyomdokain elindulva Magyarországon egyedülállóan autentikus stílusban játssza az úgynevezett manouche swing-et. Repertoárjukban Django Reinhardt és Stephane Grappelli, illetve követőik szerzeményei szerepelnek, valamint a swing-korszak nagy sztenderdjei.
Tóth Ákos és Flór Gábor is rendszeresen meglátogat minket. Ákos rendszeresen nagy segítségünkre van mikor bejön valaki Furch hangszereket próbálni és épp Ő is jelen van...és rendszeresen ellát minket újabb és újabb általunk addig ismeretlen, de nagyszerű zenékkel. Egyébként a legnagyobb kinek van a legvastagabb pengetője WEGEN felhasználók:)
Benkő Zsolt

Benkő Zsolti a magyar Blues élet egyik legmeghatározóbb zenész figurája. Zsolti Bare Knuckle hangszedőket(APACHE Strat Set) használ elektromos gitárjában és Laboga kábeleken keresztül halad a jel...
Szabó Dani

Dani talán a legfiatalabb gitáros aki Furch hangszeren S21-CR/CUT játszik. Elektromos gitárját az AMARANT Hangszerész műhely építette, amit BareKnuckle Nailbomb hangszedővel szereltünk....a Nailbomb hangmintákat (letölthetok honlapunkról) ezen a gitáron játszotta fel Dani a részünkre, mégegyszer köszönet érte.
Horváth András
