Universal Audio OX - Amp Top Box

Universal Audio OX - Amp Top Box

Az Universal Audio OX Amp Top Box segítségével bármely kedvenc csöves erősítőnket használhatjuk, szinte bármilyen körülmények között - a műterhelés, erősítő és mikrofon emuláció által akár hálószoba-hangerőn, vagy csupán fejhallgatón keresztül is élvezhetjük azt a kihajtott, ideális hangzást, melyet a hatalmas hangerő miatt nagyon kevés helyzetben valósíthatunk meg. A klasszikus csöves erősítők hatalmas teljesítménnyel rendelkeznek, hogy a '50-es, '60-as évek korlátozott hangosítási és monitorozási körülményei között is elegendő teljesítményt nyújtsanak még a legnagyobb színpadon is. Ez azonban manapság egyre inkább hátrány - az elektroncsövek és hangszórók akkor nyújtják a legszebb hangzást, mikor igazán kihajtjuk őket: mind az előfok, végfok és a hangszórók is torzítani kezdenek, melyek együttesen adják azt a karaktert, mely több mint fél évszázada formálja a könnyűzene hangzásvilágát. Ezen a hangerőn azonban nem csupán az otthoni gyakorlás, felvételkészítés válik problémássá - színpadon túlzott hangerővel rendelkeznek, teljesen elnyomva a többi hangszert, valamint stúdiózás közben külön szobákban kell elhelyezni, falat emelve a gitáros és a hangzás közé. Az Universal Audio OX Amp Top Box ezekre ad megoldást - bekötve az erősítő és a láda közé szabadon változtathatjuk a hangerőt igényünk szerint, míg nem kell lemondanunk arról a komplex hangzásról, dinamikáról és reakcióról, melyet teljes hangerőn érhetnénk csupán el.
419 900 FtIncludes 27% VAT
Nem rendelhető
Jelenleg nem rendelhető
    Részletes leírás

    Universal Audio OX - Amp Top Box

    Reaktív műterhelés a realisztikus hangszóró emuláció - hangszóró torzítás és "cone cry"

    Universal Audio több éves munkájával alkotta meg az eddigi legjobb műterhelést - a speciális reaktív áramkör képes pontosan úgy válaszolni az erősítő jelére, mint egy hangszóró - komplex, nem lineáris módon reagál - képes a harmonikus hangszóró-torzítás és cone-cry (mely nagy hangerőn jelentkező oktáv-effekt jellegű hangzás) jelenségek realisztikus emulációjára - még  "szomszéd-barát" hangerőn, vagy csupán fejhallgatón keresztül is, egyszerűbbé téve a mindannapi haszánlatot és a felvételt.
     
    A végső megoldás gitár rögzítésre
     
    A választható több tucat gitárláda és mirofon emuláció révén az OX rendkívüli rugalmasságot és sokszínűséget biztosít a stúdióban - mintha a legjobb mikrofonok állnának rendelkezésünkre egy idális akusztikai térben egy prémium láda előtt, tökéletes pozícióban. Mindezt a szükséges állványozás, külső eszközök és folyamatos korrekciók nélkül. Csupán csatlakoztassuk erősítőnket, és a Rig control alkalmazás segítségével pillanatok alatt beállíthatjuk a nekünk legideálisabb láda-és mikrofonozás kombinációt, és már készen is állunk a rögzítésre.
     
    Wi-Fi távvezérlés számítógépről és mobil készülékekről
     
    Az OX képes arra, hogy bármely paraméterét szabadon változtathassuk Wi-Fi kapcsolaton keresztüll - legyen az mikrofon típusa, elhelyezése, láda - mindezt egy kattintásra, bárhonnan a helyiségből. Amennyiben nem akarunk koncert helyzetben, vagy próbán a számítógépet, mobil eszközöket kezelni, az OX képes tárolni 6 teljes beállítást, melyek a frontpanelon található forgókapcsoló segítségével bármikor előhívhatók.
    Manufacturer
    SKU
    UAD-OX

    Kiválasztott termékek

      Összehasonlítás

      Iratkozz fel hírlevelünkre!

      The subscriber's email address.
      Feliratkozásod
      Select the newsletter(s) to which you want to subscribe.